Magát jelenthette fel a Buda-Cash

bűnügy

Két fontos értesülése van a Napi.hu-nak az egyre furább Buda-Cash üggyel kapcsolatban.

A cikk szerint azért nem vették őrizetbe a brókercég vezetőit, mert azok együttműködnek a rendőrökkel, sőt, a cég vezetői maguk jelenthették fel a céget.

Azt is állítja a Napi.hu, hogy a bankok vagyonából 70 milliárd forint hiányzik, ez az együttes mérlegfőösszeg harmada. 30 milliárdot pedig a brókercég pénzéből mismásoltak el. (Ez érdekes, mivel Windisch László MNB-alelnök a sajtótájékoztatón nem azt mondta, hogy kereken 100 milliárd forint tűnt el, hanem a becsléseik felső határa lehet ez az összeg.) De még nem tudni a pontos számokat a Napi.hu szerint sem.

Hiányoznak a bank vagyona mögötti értékpapír-fedezetek is; erre utalt ma Windisch László MNB-alelnök is. Az MNB már javában vizsgálódott a DRB bankcsoportnál, amikor ráakadtak a turpisságokra, ezért előre hozhatták az egyébként is idén soron következő átfogó vizsgálatot a Buda-Cashnál. Amikor erről értesültek utóbbi vezetői, akkor feljelentették magukat, legalábbis a cikk szerint.