Kihallgatták a Buda-Cash vezetőit

bűnügy

Nem menekültek külföldre a Buda-Cash Brókerház vezetői, az országban vannak és a hatóságok rendelkezésére állnak – mondta Bánáti János ügyvéd, a Buda-Cash Brókerház vezérigazgatójának védője az MTI-nek, megerősítve a hvg.hu értesülését.

Bánáti János szerint Tölgyesi Pétert, a brókerház vezérigazgatóját képviseli az ügyben, de a két vezérigazgató-helyettes, Varga Péter és Gyarmati János nevében is kijelentheti, hogy Magyarországon a hatóságok rendelkezésére állnak.

A cégvezetőket tanúként hallgatja ki a rendőrség. Az ügyvéd az ügyről egyelőre annyit közölt, hogy védence a rendőrség hétfő esti razziája előtt meghallgatást kért az MNB vezetőitől, amin feltárta a cégcsoport 100 milliárd forinttal „köszönő viszonyban” álló hiányát. (A Napi.hu írta meg, hogy azért nem vették őrizetbe a brókercég vezetőit, mert azok együttműködnek a rendőrökkel, sőt, a cég vezetői maguk jelenthették fel a céget.)

Az ügyvéd tájékoztatása szerint a sajtóhírekkel ellentétben nem tüntettek el esetleges bizonyítékokat.