Giró-Szász András, a Miniszterelnökség kormányzati kommunikációért felelős államtitkára azt mondta az ATV-ben, hogy az Orbán–Simicska háború a kormányt nem nagyon foglalkoztatja, de ő maga megdöbbenve hallgatta Simicska Lajos február 6-i szavait.
Állítása szerint először felfogni sem tudta, hogy a magyar közbeszédben hogy lehet ilyen szavakat használni. De mint mondta:
„Aztán rájöttem, hogy hallottam már ehhez hasonló szavakat, Gyurcsány Ferenctől, jó pár évvel ezelőtt.”
Giro-Szász amúgy arról is beszélt, hogy netadóról soha nem volt szó, a kormány azt vetette föl, hogy a telekommunikációs szektor adója igazságtalan akkor, hogyha az interneten folytatott telefonbeszélgetések nem tartoznak alá. Mint mondta:
„Szó nem volt az internet megadóztatásának elképzeléséről, szó nem volt az internet bármilyen pénzügyi korlátozásáról.”
És hogy mégis mi ellen tüntettek az emberek? Giró-Szász szerint arról van szó, hogy az ellenzék idejében kapcsolt, és egy erős csúsztatással ügyesen áttematizálta az egészet.