Az Európai Tanács Isztambuli Egyezményének célja, hogy felszámolja a nők ellen irányuló erőszak minden formáját. Tavaly lépett életbe, miután augusztusig 36 ország írta azt alá. Magyarország még nem ratifikálta az egyezményt, erről folyik most vita a parlamentben. Ehhez szólt hozzá hétfőn Dúró Dóra, a Jobbik képviselője. Érvelése nagyjából a címben jelzett gondolat volt, egész pontosan arról beszélt, hogy az előterjesztés töredékes, indokolatlanul tesz különbséget erőszak és erőszak között, és
nem foglalkozik a családon belüli erőszak legelterjedtebb és legbrutálisabb formájával, az abortusszal.
Ráadásul az egyezmény Dúró szerint nem beszél arról a hatmillió magyar gyermekről, aki nem tudott megszületni az elmúlt fél évszázadban, mert magzati korukban kioltották az életüket.
Pedig a képviselő szerint nemzetközi (például amerikai) felmérésekből tudni, hogy a nem kívánt terhességek is kívánt gyermekekhez vezetnek. Ezért a párt tartózkodni fog.