Fából épített magának barátot az 56 éves amerikai férfi, hogy a telekocsisávban hamarabb hazaérhessen munkából

ennyike

A Long Islandi-i férfi ellen közlekedési szabálysértési ügyben indul eljárás, miután egy olyan gyorsforgalmi sávban kapcsolták le, ahol a szabályok szerint csak olyan autók közlekedhetnek, melyekbe több utas tartózkodik egyszerre.

babu

Az eset még péntek reggel történt. Ekkor szúrta ki egy rendőr az 56 éves James Campbellt, hogy túl gyorsan halad a telekocsisávban. Igazoltatás közben pedig jött az igazi meglepetés, a sofőr mellett egy kitömött fabábú utazott, kapucnis pulcsiba csomagolva. A férfi elmondta azt is, hogy hónapok óta használta már ezt a trükköt, hogy a gyorsabb forgalmat biztosító sávban járhasson haza. Most is azért vetette be kamu barátját, mert új munkahelye van és nem akart elkésni.

A rendőr szerint amúgy nem volt különösebben jól megformálva a fadarab, nem árulkodott sok művészi tehetségről, a most rajtakapott férfi szomszédja viszont kiállt mellette, szerinte remek ezermesterről beszélhetünk személyében. (via 7online)