A világ legidősebb embere elég nyugodtan viseli, hogy ő a világ legidősebb embere

életmód

Misao Okawa 1898 március 5-én született, csütörtökön lesz 117 éves. Bár tűnhet úgy, hogy rengeteg minden van mögötte, amikor szerdán életéről kérdezték, azt mondta, hogy az

Inkább rövidnek tűnt.

Amikor pedig a hosszú életének titkáról kérdezték, annyit mondott:

Ezen én is csodálkozom.

Okawa Oszakában született, és a Guinness Rekordok Könyve szerint 2013 óta ő számít a világ legidősebb emberének. A hírek szerint az utóbbi hónapokban egy kicsit lelassult ugyan, de a táplálkozása még mindig remek, és az egészsége is rendben van. Egy idősek otthonában él Japánban.

Tavalyi születésnapján (TOMOHITO OKADA / KURENAI / AFP)

Férjével 1919-ben házasodtak össze, három gyermekük született, mára pedig már hat ükunokája is van.

Japánban több mint 58 ezer száz évnél idősebb ember él, többen, mint bármely más országban. (AP)