Ma útnak indult a Magyar Nemzeti Bank nagyon várt könyvsorozata, az első kötetet maga Matolcsy György írta, a könyv címe: Egyensúly és Növekedés. Bele is lehet lapozni! Hátha kedvet csinál, itt a tartalomjegyzék:
Úgy tűnik, a könyv kb. 650 oldalas, és ezek az arany lapok mind-mind a magyar gazdaságpolitika sikeréről szólnak. Amelynek Matolcsy György előbb nemzetgazdasági miniszterként, majd jegybankelnökként volt az alapembere.
Miért van egy ilyen könyv kiadására szükség? Mert be kell mutatni a sikereket, egyébként pedig fejleszteni kell a hazai pénzügyi kultúra és műveltség fejlesztését, magyarázza az MNB. Azaz:
"Az Egyensúly és Növekedés című kötet részletesen bemutatja mindazokat az új gazdaságpolitikai elgondolásokat, innovációkat és eszközöket,
amelyek a magyar gazdaság 2010 és 2014 közötti, gazdaságtörténeti szempontból is jelentős sikeréhez vezettek,
megvalósítva a költségvetési és pénzügyi stabilizációt, ezzel megteremtve a fenntartható növekedés alapfeltételeit."
Matolcsy pedig ezzel zárja az előszót:
"Erről szól a könyvem: hogy és milyen eszközökkel értük el a sikert."
Szóval gyakorlatilag egy sikerkalauzról van szó, alig várom, hogy a kezem közé kerüljön.
Meg is lehet venni 3900 forintért, a link az MNB holnapjáról egyenesen a valasz.hu-ra mutat. De lesznek további kötetek is Matolcsy opusza után a könyvsorozatban: