Orbán Viktor ismét a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában kezdte a pénteket. A miniszterelnök a veszprémi vereségről elmondta, hogy míg az első négyéves ciklus belpolitikai értelemben kényelmes volt, addig a mostani négy év
"sokkal inkább tele lesz belpolitikai harcokkal, amikbe bele kell állni".
A veszprémi bukó szerinte azért történt, mert a választók nem elégedettek velük, több egyeztetést, lassabb döntéseket várnak, illetve a fideszes választók azt láthatják, hogy nem harcoltak eléggé. Ezért több harcosságot,
"minden egyes bennünket ért támadásra egyenes, világos választ várnak tőlünk".
Orbán szerint a kétharmados többség elvesztése nem gond, e nélkül is menni, ahol pedig hiányzik a többség, ott egyeztetni fognak az ellenzékkel. A Buda-Cash-ügyről a miniszerelnök elmondta, hogy sürgősen körül kell nézni az összes bróker cégnél és
"ki kell takarítani ezt az istállót".
A Buda-Cash-ügyben szerinte az a legfontosabb, hogy hol a pénz. Arra a kérdésre, hogy miért nem kattant eddig a bilincs Orbán azt válaszolta, hogy
"ha az igazságszolgáltatást irányíthatnám, akkor már mind börtönben lenne."
Hozzátette, hogy a kormány nem irányítja az igazságszolgáltatást. Orbán még beszélt a reklámadóról is, komoly elképzelésnek nevezte a legkisebb cégek mentesítését az adó alól. (MTI)