Egy ideje a sorozat alkotói elkezdték tolni az előzetes infókat a Homeland új évadáról, így derült ki a hétvégén, hogy az új részek 2 és fél évvel az előző éved vége után játszódnak majd valahol Európában, és Carrie Mathison a CIA-s hősnő már nem lesz kém az új epizódokban. Én ettől kicsit zaklatott lettem, de nem kell félni:
Alex Ganza vezető producer most arról beszélt Los Angelesben, hogy az ISIS semmilyen formában nem jelenik meg a Homeland következő részeiben.
Márpedig, ha ezt tagadni kell, akkor ugye bizonyára mégiscsak lesz a sorozatban valamiféle terrorizmus, tehát a főhős annyira mégsem távolodik el a nemzetbiztonságtól, szóval mégsem lesz ez olyan élvezhetetlen.
Ganza azt mondta, hogy a sorozat alkotói az ISIS brutális tetteit túl gonosznak, középkorinak és érthetetlennek tartják, ezért nem tartják célravezetőnek, hogy a csoportot bármilyen formában tévéképernyőn jelenítsék meg. Ezen kívül az is problémát okoznak a sorozat íróinak, hogy az eddigi évadokban mindig megpróbálták elkerülni, hogy a terroristákat egyoldalúan mutassák be. Az első évadban Abu Nazirral és az utolsóban a tálib Hakkáni esetében is bemutatták az Egyesült Államok ellen harcoló oldal indítékait, és több jelenetet is szenteltek annak, hogy ezeket a szereplőket minél emberibb módon ábrázolják. Ganza szerint az ISIS-nél ez nem lenne lehetséges. (Telegraph)
(Címlapi kép: "Claire Danes signing TIFF08" by christopherharte - Claire Danes arrives at Tiff '08 Premiere of Me and Orson WellesUploaded by Diaa_abdelmoneim. Licensed under CC BY-SA 2.0 via Wikimedia Commons)