A dorseti Dukes aukciós ház múlt hónapban jelentette be, hogy elárverez egy üveggel Winston Churchill véréből. Még 87 éves korában vették le tőle, amikor csípőtörés után lábadozott a londoni Middlesex Kórházban 1962-ben. Az aukciós ház reményei szerint kb. 600 fontért fog elkelni a vér.
Egy berlini központú szeszfőző, Marcus O'Shea eldöntötte, hogy megpróbálja megvenni, még most is, pár nappal az árverés előtt is pénzt gyűjt rá. A kézműves piakészítés mellett vizuális művész is, Berlintól New Yorkig több helyen kiállítot már.
A Vice-nak beszélt arról, miért akarja minden idők egyik legnagyobb brit miniszterelnökének vérét ginné változtatni: mindig is szomjazott a gazdagok vérére, a gin pedig a kedvenc itala. Churchill előtt tisztelegve London Dry Gint tervez belőle. Kis mennyiségnél Németországban ez technikailag legális.
Két módja is van annak, hogy a vérből piát csináljon: vagy porítja, és azzal ízesíti a gint, vagy fermentálja, majd desztillálja. Mivel az utóbbinál íztelen alkoholt kapunk, inkább az előbbit fogja választani, mert kíváncsi, milyen íze lehetett Churchill vérének.