A Fővárosi Ítélőtábla helyben hagyta azt az elsőfokú részítéletet, amely arra kötelezte a Miniszterelnökséget, hogy adja ki a hivatalt vezető Lázár János két utazásának részleteit. Az ítélet szerint a hivatalnak meg kell mondania, hogy Lázár János – még 2013-ban államtitkári rangban – egy svájci és egy olaszországi útján pontosan mely szállodákban szállt meg, és hogy azok egyenként mennyibe kerültek.
A Miniszterelnökségnek az írásba foglalt ítélet kézhezvétele után 15 napja van arra, hogy kiadja az adatokat. Ha ez megtörténik, akkor kiderülhet, hogy Lázár két utazásán a hotelköltségek miért voltak sokkal magasabbak, mint más állami vezetők utazásai során.
Ez az a per, amit az azóta már a Direkt36-nál dolgozó Pethő András indított még Origósként, és aminek eredményeként a Magyar Telekom a Fidesz nyomásának engedve szétverte a magyar sajtószabadság egyik fontos bástyáját. (via)