Andreas Rudas azután lett átmenetileg, elvileg a következő pár hónapra a magyar RTL igazgatója, hogy a csatornát 14 évig vezető Dirk Gerkenst leváltották. Ezzel kapcsolatban például az átmeneti igazgató arra utal, hogy a váltásról már régebb óta szó van, de azt az ellentmondást nem oldja fel, hogy ha ez valami tervezett dolog volt, akkor miért nem lehetett legalább azt a pár hónapot kivárni, amíg fix embert találnak Gerkens helyére.
De vannak még életszerű állítások a HVG-s interjúban. Például:
- "Soha nem voltak tárgyalások a reklámadóról az RTL és a kormány között, legalább is abban az értelemben semmiképp nem, hogy alkudoztunk volna az adó mértékéről."
- "én soha nem tárgyaltam Lázárral Berlinben, (...) egyetlen alkalommal összefutottunk Németországban, és nagyjából 10 percig beszélgettünk. Úgy tudom, Lázár nem is ezért utazott Németországba, így csak összefutottunk."
- "Nem egyeztettünk a reklámadó kulcsairól."
- "Jó ideje úgy érzem, hogy a kereskedelmi tévéknek nem jó az imidzse Magyarországon. Úgy gondoltuk, itt az ideje annak, hogy ezen változtassunk, és erre talán a legjobb megoldás egy magyar vezérigazgató kinevezése, aki ismeri a magyar kultúrát, a helyi viszonyokat, megtalálja a szót a társadalom minden csoportjával."