Aki az állami média új tévécsatornáinak hibátlanul parádés műsorfolyamában és nagy sikereiben gyönyörködik, annak érdemes minden alkalommal felidéznie, hogy mennyi pénzt költünk erre.
Az MTVA 80,5 milliárd forintos költségvetésből, a szintén a közmédiához tartozó NMHH 32,4 milliárd, a médiatanács pedig még 1,4 milliárd forintból működik idén.
Ez együttvéve 114,3 milliárd forintunk, csak 2015-ben.
A Buda-Cash gigantikus csalási ügye, ami miatt hüledezik az egész magyar pénzügyi világ, egy 90-100 milliárd forintos csalásról szól. Ezt másfél évtized alatt sikerült összehoznia a brókercég csaló vezetőinek. Az MTVA viszont önmagában egyetlen év alatt kevés híján ennyi pénzt visz el. (Igaz a köztévé költéseit a szűkebb, buda-cashes értelemben nem lehet "lopásnak" nevezni. Pazarlásnak bátran.)
Ezért itt van egy lista, amin kizárólag olyan dolgok szerepelnek, amikre idén külön-külön kevesebbet költ a kormány, mint a borús Feröer-szigetekre is napfogyatkozás-riportert küldő közmédiára. Vannak rajta a kormány védjegyévé váló nagy pénzkidobások, és olyan dolgok is, amelyek nélkülözhetetlenek az állam működése szempontjából.
(Forrás: költségvetés 2015.)
De a közmédiára annyira sok pénz megy, hogy az már az igazán, rendszerszinten is nagy dolgokkal is összemérhető. Az elég keményen felpörgetett közmunka-program 270 milliárdból megy idén, az egyik legklasszikusabb állami pénznyelő, a MÁV teljes költségvetési támogatása pedig 250 milliárd forint. Rendőrségre mindent összevetve 254 milliárdot költöttünk.
A napfogyatkozás figyelő tudósítót küldtek a Feröer-szigetekre! :DDDDD
Annál is több, mint gondolná. A kormány gyáva ahhoz, hogy értelmesen csökkentse a kiadásokat, mellette viszont egészen elképesztő módon pazarol. A sok elkobzó jellegű adóra is ezért van szükség.