Ha a MET-ről van szó, akkor a bírósági ítélet sem érdekli az állami vállalatot

Egyéb

Két hete másodfokú, jogerős ítélet kötelezi az állami MVMP nevű céget, hogy mutassa meg azokat a gázkereskedelmi szerződéseket, amelyeket a MET-tel kötött.

A pert még tavaly év elején indította Tóth Bertalan, az MSZP parlamenti képviselője, miután kiderült, hogy az állami MVM leányvállalata nagyon furcsa üzleteket kötött a MET-tel. Az üzlet hátteréről itt, a MET tulajdonosairól pedig itt írtunk. Tóth a szerződéseken kívül a döntést előkészítő anyagokat is kikérte, ezekért külön perelte az MVM-et is, és ezt a pert is megnyerte.

Hiába azonban a jogerős bírósági ítélet, az állami MVM nem adja a MET-tel kapcsolatos papírjait. Március 20-ig kellett volna kiadniuk a dokumentumokat a bíróság ítélete szerint.

Ezért most Tóth Bertalan közérdekű adattal való visszaélés miatt ismét feljelentette az MVMP-t.

Este az MVMP kiadott egy közleményt, miszerint ki fogják adni a szerződéseket, és szerintük még nem járt le a határidő, mert azt nem az ítélettől számítják, hanem az ítélet írásbeli változatának kézbesítésétől. Tóth szerint azzal, hogy az ítéletet felolvasták 5-én az MVMP jogi képviselőjének jelenlétében, a 15 napos határidő már ketyegni kezdett.

Tóth Bertalan, MSZP. Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Nem ez az egyetlen ügy, amelyben az állami tulajdonban lévő és a fejlesztési miniszter által felügyelt MVM nem tesz eleget törvényi kötelezettségének. Másfél éve nem küldi meg az energiahivatalnak a szintén MVM-hez tartozó Magyar Földgázkereskedő Zrt., hogy mennyiért veszi a Gazpromtól a gázt. Formailag ezért nem lehet csökkenteni a gáz árát, akkor sem, ha egyébként azt sokkal olcsóbban adják az oroszok mint tavaly.