Terézváros az új Medellín, hétvégi hajnalokon drogban úszik a patinás, egykor polgári kerület

bűnügy

Március 22-én egyik veszélyes narkókereskedőt a másik után kapcsolták le a VI. kerületi rendőrök. Az illegális anyagok szervezetbe juttatása nélkül is éber egyenruhások először szombat hajnali 3 óra körül vették észre. hogy a Zichy Jenő utcában C.V.O. 30 éves, nigériai nemzetiségű, megalapozott gyanúm szerint fekete bőrű idegen állampolgár valamit árul. A nyomozók a férfi ruházatát átvizsgálták, találtak egy csomag kábítószergyanús anyagot, és azon nyomban le is foglalták.

A terézvárosi járőrök két órával később, tehát már reggel öt óra körül, amikor tényleg már csak a legtapasztaltabb, legelvetemültebb drogkereskedők vadásznak ártatlan áldozatokra, észlelték, hogy a Nagymező-Andrássy sarkon két férfi idegeneket szólít le, és valamit eladásra kínálnak. A még ekkor is Coronita-szinten éber rendőrök igazoltatták a 21 éves, budapesti illetőségű B. Renátót és a 26 éves, putnoki származású S. Ottót, akiknél ruhaátvizsgáláskor összesen 14,6 gramm fehér színű, por állagú, kábítószergyanús anyagot foglaltak le.

A három gyanúsítottal szemben - szabadlábon hagyásuk mellett - a további eljárást a Budapesti Rendőr-főkapitányság VI. kerületi Rendőrkapitánysága folytatja le.

(police.hu)