Egy ecuadori művész ellopta Anglia legmagasabb hegycsúcsának legfelső pár centiméterét

MŰVÉSZET

Felháborodott britek követelik vissza Anglia legmagasabb hegyének, a Scafell Pike (ami némileg döbbenetes módon csak 978 méter magas) csúcsának tetejét, amit egy ecuadori művészember, Oscar Santillan vitt el magával. Egy apró kődarabról van szó, amit azzal a szöveggel állítottak ki egy londoni galériában, hogy ez a legfelső pár centije Anglia legmagasabb hegyének.

(Wikipedia)

Santillan kiállításának címe a Betolakodó volt, a leírásban pedig az állt, hogy az egész tárlat a homályos, zavaros világból rajzik ki, váratlan események követik egymást. Ennek sorába illeszkedik, hogy Anglia legmagasabb pontját vitte magával, egy egész nemzet magasságát alakította át, egy egyszerű aktussal gyakorlatilag átszabta az ország földrajzát. Mindezzel az volt az ecuadori művész célja, hogy rámutasson, milyen kategóriákat rovunk rá a természetre: legmagasabb, legnagyobb, leghatalmasabb.

Cumbria megye turisztikai főnöke (itt található a hegy), Ian Stephens viszont kevéssé értékeli a művészi intervenció ezen válfaját. Tudja ő is, hogy hegyük már számos művészt megihletett, és ők is mind elvittek egy-egy darabot a tájból, igaz csak figuratív értelemben beszél. De ez most más, most tényleg elvittek egy darabot a hegyükből, és ezt kérik vissza.

A lépést rosszul fogadták a brit internetezők is, a hozzászólók döntő többsége szerint egyszerű vandalizmus történt. (Grough)