Mivel a tisztességesen működő befektetési szolgáltatók semmilyen módon nem tudják befolyásolni a többi ilyen szolgáltató működését, mindenképpen indokolatlan, hogy a szektor többi szereplője fizesse meg a hiányt - mondta Csányi Sándor az OTP Bank elnök-vezérigazgatója szerdán az RTL II Magyarul Balóval című műsorában.
Csányi Sándor arra a felvetésre válaszolt ezzel, hogy az OTP-t is hátrányosan érintheti, ha a Befektető-védelmi Alap (Beva) úgy dönt, hogy a Beva-tagoknak kell kifizetniük a Quaestor, a BudaCash és a Hungária Értékpapír Zrt. által okozott károkat. Csányi szerint ennek jogi vetülete, hogy azok a kötvények, amelyeket nem szabályosan bocsátottak ki, azok kötvények-e, és vonatkozik-e rájuk a Beva biztosítása.
Az OTP álláspontja az, hogy a szabályosan kibocsátott kötvények nem biztosítottak, hiszen a kibocsátók kockázatára nem terjed ki a Beva-biztosítás.
A Quaestornál azonban Csányi szerint sem lehet tisztán látni, hiszen a cégnél sokkal több kötvényt adtak el az ügyfeleknek, mint amit legálisan ki tudtak volna bocsátani, és ezek egy - egyelőre nem tudni mekkora - részére nincs fedezet.
„Amit végül ki kell fizetni, annak 40 százalékát sajnos az OTP-nek kell állnia”
- mondta Csányi Sándor.
Szerinte mindenképpen indokolatlan, hogy a szektor több szereplője fizesse meg a hiányt, mert a befektetési szolgáltatók tevékenysége központilag szabályozott és ellenőrzött, „fizetjük a felügyeleti díjat, a biztosítási díjat a Befektető-védelmi Alapnak, de semmilyen módon nem tudjuk befolyásolni a többi befektetési szolgáltató működését.”
Az OTP elnök-vezérigazgatója elmondta azt is, hogy a magyar pénzügyi rendszer 2008 óta több válságon is keresztülment, a brókerbotrányok sem a mai időkből erednek, hanem több évvel ezelőttre vezethetők vissza.
„A hólabda elgurult valamikor, keletkezett egy hiány, amit abban a percben nem kezeltek (...), és később a hólabda-effektus kapcsán egy nagy hiány keletkezett, ami mára pukkant ki, most került felszínre.”
Csányi Sándor beszélt arról is, hogy az OTP-t - amiatt, hogy rendszerszintű kockázatot hordozó, vagyis olyan bank, amelynek esetleges nem megfelelő működése, vagy összeomlása egy egész országra veszélyt jelent - a jogszabályoknak megfelelően szinte minden nap ellenőrzi a felügyelet, minden riportot, előterjesztést be kell küldeniük, és heti helyszíni ellenőrzések is vannak.
„Ez rendben is van, mert akinek nincs titkolnivalója, az nyugodtan néz az ellenőrzések elé.”