A lakás szép, és ezt az alábbi nyolc fotóval fogjuk bebizonyítani.
Szép ez a térelválasztónk például.
Szép a konyhapultunk sarka is, ami a térelválasztó mellett van.
Szép a mosogatónk és az, ahogy a két flakon áll.
A lakás szépségét bizonyítja a szép szőnyegpadló is
és a szép hevederzár a szépen felakasztott ruhákkal.
Ezenkívül szerintünk elég szép lamináltat választottunk
meg kifejezetten szép falszínt is
meg szép a bordűr a két ajtó között, sőt, az a tény, hogy két ajtó van egymás mellett már önmagában nagyon szép.
A fürdőbe ugyan csak bekukkantunk, de ami látszik, abból is látszik, hogy az egész igen szép.
Köszi, Erika!