A legszebb részlet a Hiszékeny-perről - ember még így nem védekezett korrupciós vád ellen

bűnügy

Vádirat-ismertetéssel és vallomástétellel kezdődött szerdán a Hiszékeny Dezső szocialista országgyűlési képviselő, volt XIII. kerületi alpolgármester ellen, vesztegetés gyanújával indított büntetőper tárgyalása a Fővárosi Törvényszéken.

A vád szerint 2013 januárjában Hiszékeny Dezső, akkori angyalföldi alpolgármester közvetítőn keresztül jogtalanul 5 millió forintot kért magának azért, hogy egy, az önkormányzat tulajdonában lévő üzlethelyiség bérleti jogát egy vállalkozónak adja.

A tárgyaláson a Központi Nyomozó Főügyészség Hiszékeny Dezsőt vezető beosztású személy által elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásával, míg Sz. Sándor másodrendű vádlottat bűnsegédlettel és befolyással üzérkedéssel vádolta meg.

Hiszékeny Dezső ezzel szemben ártatlannak vallotta magát és politikai indíttatásúnak nevezte az ügyet, az eljárást pedig koncepciósnak, vagyis előre megtervezettnek. Vallomásában az egész társadalomra veszélyesnek minősítette, hogy egy ellenzéki politikussal szemben konkrét bizonyíték nélkül, mindössze egy fedett nyomozó vallomása alapján indulhatott eljárás.

Hiszékeny azt feltételezi, hogy az ügyészség arra a jelentésre alapozza a vádat, amelyben szerinte az szerepel, hogy a beszélgetés közben bal kezének öt ujjával utalt a kenőpénzre. Hiszékeny Dezső erről azt mondta,

45 éves sportmúltja miatt olyan elváltozás van - gesztikulálásra nem is nagyon használt - bal kezének kisujján, hogy azt nem tudja kinyújtani, így szerinte legfeljebb csak "négy és felet" tud mutatni, amit a bíróságnak is megmutatott.