A fogyasztói árak a februári 1 százalékos csökkenés után márciusban kisebb ütemben, de szintén mérséklődtek. Átlagosan 0,6 százalékkal voltak alacsonyabbak mint egy évvel korábban - közölte a Központi Statisztikai Hivatal. 2015 első negyedévében összeségében a fogyasztói árak átlagosan 1,0 százalékkal voltak alacsonyabbak mint az előző év azonos időszakában.
Mináry Borbála, a KSH osztályvezetője az adatok ismertetésekor elmondta, hogy jelentősebb mértékben a háztartási energia és az üzemanyagok ára csökkent éves összehasonlításban, ugyanakkor egy hónap alatt 5,4 százalékkal drágultak az üzemanyagok, és az élelmiszerek ára is emelkedett februárhoz képest, elsősorban az idényáras élelmiszerek drágulása miatt. (MTI)