KDNP-s képviselő lányával élt a bukott Buda-Cash vezér

bűnügy

Tölgyesi Péter, a becsődölt Buda-Cash brókerház vezérigazgatója Hargitai János KDNP-s parlamenti képviselő lányának élettársa - tudta meg a Blikk. Hargitai szerint a családot is meglepetésként érte a Buda-Cash bukása után kipattant brókerbotrány, nem tudtak annak előzményeiről. Hargitai szerint tragikus, ami a családjával történt, lányának ugyanis nemrég gyereke született, akit kénytelen egyedül nevelni, mióta élettársa márciusban előzetes letartóztatásba került.

Hargitai azt mondta, nem is igazán ismeri Tölgyesi Pétert.

„Talán ha háromszor találkoztam vele, ők Budapesten laknak, mi meg vidéken. Ha tudtam vagy sejtettem volna, hogy egy csalóról van szó, akkor gondolhatja, megóvtam volna tőle a lányomat.”

- mondta a Blikknek a képviselő, aki szerint Tölgyesi nem élt nagy lábon, és semmi gyanúsat nem lehetett észrevenni életvitelében. Pláne úgy, hogy csak háromszor találkoztak, ugye.

Hargitai szerint lánya és a Buda-Cash vezérigazgató kapcsolata két éve kezdődhetett, a közös érdeklődési kör adott volt, ugyanis lánya is a bankszektorban dolgozik.

„Soha nem volt sem a Buda-Cashnél, sem a Quaestornál befektetésem. Mindig is az OTP-nél vezettem a számláimat, és nem is próbáltak rábeszélni, hogy a Buda-Cashhez vigyem a pénzem.”

- védekezett a vagyonnyilatkozata szerint 46 millió forintnyi értékpapírt birtokló Hargitai.