Gulyás a parlament alelnöke, a Fidesz legújabb generációjához tartozik. Nyilván a közéleti szereplésének nagy része nem szabadon választott gyakorlat, de közben az sem magától értődő, hogy pontosan Lázár János vagy Rogán Antal lábnyomait követve kell mennie előre.
A tapolcai vereség után Gulyás a Válasznak adott interjúban elemzi a vereség körülményeit és következményeit. Itt van pár gondolat:
Olyan kevés hiányzik már, hogy a Fidesz igazi antikommunista, átláthatóságpárti, a következmények oldalán álló párt legyen.
A Jobbik 2014-15-ös előretörésben az SZDSZ felelőssége a legsúlyosabb.
A Magyarországon tomboló korrupcióval szemben a komoly vádak cáfolata a leghatékonyabb eszköz. Hiteles vizsgálat után persze. Ha pedig valami meg tudja állítani a Fidesz népszerűségvesztését, akkor az a korrupciós ügyekkel való ilyen kíméletlen, gyurcsányozós szembenézés lesz, az tuti.
Bátorságpróba címen tartottak konferenciát a Terror Házában, ahol kiderült, hogy Orbán Viktor még annál is remekebb ember, mint elsőre gondolnánk.
Jó, hát a háromezer milliárdos paksi beruházáshoz semmi köze a választóknak, az amúgy is csak évtizedekre határozza meg Magyarország mozgásterét. De azt tudja, hogy ezen kívül mi mindenről döntötték el, hogy jobb, ha nem tud? Kvíz!
A <a href="http://hvg.hu/">hvg.hu</a>megszerezte a hangfelvételt a "politikai egyeztetésről", hiába tagadták eddig a helyi vezetők.
A Jobbik elnöke hétfőn néppárti–polgári fordulatot jelentett be. Gyakori, hogy a magyar politikusok átpozícionálják magukat és a pártjukat is. Horn Gyula pufajkásból lett a NATO-tagság híve, Orbán Viktor meg a Liberális Internacionálé alelnökéből lett az illiberalizmus apostola. Sikerülhet szakítani a múlttal.
Elkészült a NAV és az elnöke, Vida Ildikó korrupcióját vizsgáló jelentés, amit személyesen Vida Ildikó felügyelt.