Mozgássérült és ép gyerekek játszhatnak majd együtt, ha összejön a pénz a magyar fejlesztésű spéci libikókára

életmód

A MagikMe egy játszótérre szánt libikóka, ami azért különleges mert a mozgáskorlátozott és az ép gyerekek együtt, egyszerre játszhatnak vele.

"Hiába léteznek akadálymentes játszóterek, még ezeken is alig találkozhatunk a súlyosan mozgássérült gyerekekkel. De egyedülálló a koncepció a többségi társadalom szempontjából is. Az ép gyerekek nem találkoznak sérült, pláne súlyosan sérült gyerekekkel, ha mégis találkoznak, előfordul, hogy furcsának, ijesztőnek találják őket. Ez pedig se nem igazságos, se nem előremutató. A célunk, hogy a gyerekek megismerkedjenek és együtt játszhassanak a környezetükben élő sérült társaikkal. Meggyőződésünk szerint ez az útja annak, hogy a gyerekek nyílt szívűvé, toleránssá, empatikussá és együttműködővé váljanak a másság iránt és felnőttként támogató, nyitott közösségeket, társadalmat teremtsenek maguk körül."

A videón meg lehet nézni, hogy pontosan hogy működik a dolog. A lényeg, hogy egyszerre négy gyerek tud rá felülni, és közösen mozogva a libikóka közepén található kis "hajót" egy labirintus közepére juttathatják.

Fontos, hogy mindegyik gyerek mozgásba tudja hozni a játékot, az ilyen önindította mozgás pedig különösen örömteli a mozgáskorlátozott gyerekeknek.

Itt lehet megnézni és támogatni a projektet az Indiegogon.