Április 15-én éjszaka egy bolt mellett lövöldöztek a Király utcában, a bulinegyedben. A rendőrség másnap körözést adott ki három Száva vezetéknevű férfi ellen. Száva János Róbert és V. László önként feladta magát, de a 19 éves Száva Armandó Ferdinánd és a családfő, a 49 éves Száva János Róbert még szökésben van. A Borsonline érte utol a körözött férfit, aki pazar magyarázatot adott arra, miért nem vonult be:
„Én magam is telefonáltam egy rendőr őrnagynak, elmondtam neki, a tanúk, a telefonbeszélgetéseink, sőt a kamera felvételek is igazolhatják, semmi közünk a támadáshoz. Kértem egy kis időt, de azt mondták, hogy azonnal menjek be. Én ezt nem szeretném. Tizenhárom éve leszámoltam a múltammal, üzleti vállalkozásaim vannak, leérettségiztem, jogi egyetemre készülök. Nem szeretnék előzetesbe kerülni.”
OKÉ. Száva János szerint az eset sem úgy esett, ahogy az a sajtóban megjelent, ugyanis
„a fiamat két barátnője hívta, hogy baj van, megverték őket, menjen, segítsen nekik. A másik „banda” valóban alaposan elverte a lányokat, a segítségükre siető fiamékat pedig kardokkal, késekkel igyekeztek megtámadni. Legalább húszan voltak. Egyikőjüket meg is késelték, ő azóta is kórházban fekszik. A fiam ekkor vette elő a riasztófegyverét, és a levegőbe lőtt.”
Szerencsére megérkezett a helyszínre Száva János és rendet tett:
„a dohányboltból kifelé jövet láttam csak, mi történt, elkiáltottam magam, hogy mindenki fejezze be és menjen haza. Így is lett.”