Kb. ezren indultak el a Raoul Wallenberg Szakközépiskola felé, aminek a Nemzeti Közszolgálati Egyetem miatt kell költöznie.
Este hétre már legalább 1500-an lehettek – jelentette Ács Dániel és Botos Tamás kolléga a helyszínről. A tüntetők – akiknek több autós is dudált (vélhetően) támogatólag – fél 9-re értek oda a Raoul Wallenberg szakközépikolához, ahol a beszédek lesznek. Amikor a tömeg elhaladt az NKE épülete előtt, hangosan fújoltak.
A tüntetők annak ellenére mentek utcára, hogy a kormány puhított a korábbi javaslaton, és az új terv szerint már nem biztos, hogy megszüntetik azokat a szakokat, amiket nemrég még meg akartak.
A tüntetők a javaslat teljes visszavonását kérik, és azt, hogy vonják be őket is a folyamatba, mert a kormány együttműködése a Rektori Konferenciával teljesen átláthatatlan, és sokszor alapvető információkat nem kapnak meg a tervezetekről.
Ha történik bármi fontos, beszámolunk róla.