A mozgáskorlátozottakkal vitetné el a Fény utcai korlátbalhét a piac

Tbg
a plázadás kora

Van az a sztori, hogy a Fény utcai piac oldalában lévő térdmagasságig érő betonpárkányon nem lehet ücsörögni.

Ha odaül egy anyuka az 5 éves gyerekével - pl. fagyizás céljából - akkor odamegy egy ember, és elküldi a francba. Azóta szolidaritásból sokan arra járnak, és csak azért is leülnek a támfalra.

Péntek este viszont a háború újabb fordulatához érkezett, a 7/24 riportere, Benyó Rita Facebookján örökítette meg a civilek elleni újabb támadást:

)

Az előzmények

Szóval az egyik elküldött anyuka levelet írt a piacot üzemeltető kft-nek, amely ezt válaszolta az Index/Urbanista tudósítása szerint:

„A Társasház épületét díszítő műkő párkányokra felülni, azokon tárgyakat elhelyezni tilos!”

Mindezt azzal indokolják, hogy az érintett támfal veszélyes, de akkor felmerül a kérdés, miért van ott egyáltalán?

Az ügy aztán eljutott az önkormányzatig, ahol a polgármester sajtóreferense - miután publikálta az anyuka levelét névvel satöbbivel együtt - ezt közölte:

„Szülőként én biztos nem engedném, hogy a gyerekem ott üldögéljen a szélén és jó példát mutatva és sem ülnék oda. További szép napot!”

Az Urbanista szerint azóta egyébként népmozgalom lett a párkányra ülésből, sokan szándékosan odamennek ücsörögni. (Az ücsörgés engedélyezését a fagyizó is szerette volna elérni, de nem ment neki.)

És akkor jön a váratlan fordulat, péntek este mozgássérült-jeleket kezdtek el felfesteni, talán jelezvén, hogy a járdán az a bizonyos sáv a mozgáskorlátozottaké. (Eddig ezt nem jelezték.)

Fura hely lehet a Fény utca, mindenesetre Benyó szerint arrafelé még a "Kutyát behozni tilos!" jelzéseket is az aszfaltra festik. (Index/Urbanista)