Az EU vizsgálatot indít az állami energiavállalatok ellen

gazdaság

Három héten belül a harmadik nagy versenyjogi vizsgálatát jelentette be Margrethe Vestager, az EU versenyjogi biztosa. A Google és a Gazprom után most a tagállamok állami tulajdonú közműcégeinek piactorzító gyakorlatát vizsgálja, vagyis azt, hogy azok a kedvezmények és állami támogatások, amiket saját vállalataiknak adnak az energiabiztonságra hivatkozva, nem sértik-e az EU-n belüli szabad versenyt.

Ez aligha lehet jó hír a rezsicsökkentés hazájában, ahol az állam gázműveket és elektromos szolgáltatókat államosít éppen.

A vizsgálat elsősorban az árampiacra, azon belül is a kapacitások kezelésére koncentrál, hogy megállapítsa, vajon azok megfelelő ellátást biztosítanak-e anélkül, hogy torzítanák a szabad versenyt és a kereskedelmet az egységes európai árampiacon.

Vestager szerint a kapacitásmechanizmusnak nevezett izé, vagyis a termelt áram átvételének rendszere már önmagában támogatásnak minősül, így azt kell vizsgálni, hogy a további támogatásokkal nem kompenzálják-e túl az állami közműcégeket.

A vizsgálat valós célja amúgy inkább az egységes árampiac tényleges megteremtése, vagyis a tagállami hálózatok összekapcsolásának ösztönzése volna. Vestager maga azt mondta erről, hogy a kapacitásmechanizmus önmagában legitim eszköz, de a tagállamoknak inkább az energiahálózatok összekötésére kéne koncentrálnia, illetve a kereslet szabályozására a kínálat növelése helyett.

Akárhogy is, a vizsgálat már csak azért is egyedülálló, mert ez az első eset, amikor egy egész termelőszektor támogatási rendszerét vizsgálják versenyjogi szempontból. A vizsgálat első körben Magyarországot nem érinti, Belgiumtól, Dániától, Franciaországtól, Horvátországtól, Írországtol, Lengyelországtól, Németországtól, Olaszországtól, Spanyolországtól és Svédországtól kértek be adatokat. (Via Politico.eu)