Ismét kiderült, jogszabálysértő módon tiltott le egy tüntetést a magyar rendőrség

Tbg
politika

A TASZ-nak adott igazat a BRFK a bíróság csütörtöki ítéletében, amely kimondja, a rendőrség nem tilthat le demonstrációt arra hivatkozva, hogy az mások jogait sértheti.

A devizahitel-károsultak tüntettek volna a Széchenyi téren a közeli hotelben konferenciázó bankárokkal szemben, ám a rendőrség ezt arra hivatkozva megtiltotta, hogy a demonstráció zavarná a forgalmat. Mint a bíróság - egyébként sokadszorra kimondta - ez még nem ok a gyülekezési szabadság korlátozására.

Ha a tüntetés már zajlik és valóban, aránytalan mértékben zavarja a forgalmat, vagy másuk nyugalmát, akkor léphet közbe a rendőrség, de előzetesen emiatt nem tilthat be rendezvényt.

Az ítélet azért különösen fontos, mert ez alapján nem lenne betiltható pl. az Orbán Viktor háza elé tervezett tüntetés sem, amit viszont éppen a napokban - hasonlóan a devizahitelesek tüntetéséhez - tiltott meg a rendőrség Juhász Péternek, az Együtt tagjának.

A politikusnak pénzbírságot kell fizetnie, amiért engedély nélkül tüntetett, mivel a rendőrség nem adott rá engedélyt, arra hivatkozva, hogy

„(...) az sértené a környező házakban lakóknak a tulajdonukhoz, valamint a családi és magánéletük háborítatlanságához fűződő jogai, az utcában lakók mozgási szabadságát, valamint a közeli általános iskolába járó gyermekeknek a megfelelő testi, szellemi és erkölcsi fejlődéséhez szükséges védelemhez és gondoskodáshoz való jogait.”