Néhány nappal a második világháború befejeződésének 70. évfordulója előtt a német kancellár óvott attól, hogy pontot tegyenek a történtek végére.
„A történelmet nem lehet lezárni” - figyelmeztetett szokásos hétvégi videóüzenetében Angela Merkel.
„Nekünk, németeknek különleges felelősségünk van abban, hogy figyelmesen, érzékenyen, ugyanakkor tárgyilagosan is viszonyuljunk ahhoz, amit a nemzetiszocializmus idején okoztunk.
Ez vonatkozik azokra a hosszan tartó sebekre és aggodalmakra is, amelyek más országokban keletkeztek” - mondta, utalva arra, hogy ebből kiindulva teljes mértékben megérti a görög jóvátételi követeléseket, amelyekkel kapcsolatban heves vita bontakozott ki Athén és Berlin között.
„Mindez természetesen azért fontos, mert nemcsak Görögországgal van vitánk, hanem több más országgal is”
- jelentette ki a német kormány vezetője.
Angela Merkel azt mondta, rendkívül fontos számára, hogy május 10-én Moszkvába látogat. A kancellár ugyan nem vesz részt a második világháború befejeződésének 70. évfordulója alkalmából tartandó május 9-i moszkvai díszszemlén, egy nappal később azonban az orosz fővárosban koszorút helyez el a második világháborúban elesettek emlékére.
„Oroszországgal jelen pillanatban különösen mélyreható nézetkülönbségeink vannak, mindenekelőtt az ukrajnai eseményekkel kapcsolatos kérdésekben. Ennek ellenére fontos számomra, hogy május 10-én az orosz elnökkel közösen koszorút helyezzünk el az ismeretlen katonák emlékművénél, és emlékezzünk a halottak millióira, akik miatt Németország a második világháborúból fakadóan felelősséggel tartozik.”
Merkel szerint még most, hetven évvel a második világháború befejeződése után sem veszített semmit érvényéből a soha többé követelés, de a kancellár figyelmeztetett: mindig fel kell tenni azonban azt a kérdést, hogy valójában mi rejlik a követelés mögött. A kancellár szerint mindenekelőtt az, hogy szembe kell nézni a történelemmel, a nemzetiszocializmus, a koncentrációs táborok történetével, a kisebbségek, a másként gondolkodók üldözésének történetével, a holokauszt történetével.
„De a soha többé azt is jelenti, hogy óvnunk kell mindazt, ami ideáljainkat, az értékekkel kapcsolatos elképzeléseinket valóban élővé teszi.”
Videóüzenetében a kancellár szégyennek nevezte, hogy a németországi zsidó létesítményeket rendőröknek kell védelmezniük.
„Nincs rendjén, hogy a másként gondolkodó vagy másként kinéző emberek gyakran rasszista és szélsőséges támadásoknak vannak kitéve. Fel kell venni a harcot az ilyen cselekményekkel, és ébernek kell lenni - jelentette ki a kancellár, utalva arra, hogy"ez egyformán vonatkozik a politikusokra, valamint az egyénekre is.”
Az emléknapokat a kancellár szükségesnek nevezte, szerinte ezek a megemlékezések akadályozzák meg, hogy a történelemmel való foglalkozás háttérbe szoruljon. Ezek az emléknapok azonban egyedül nem elegendők, szükség van az összefüggésekkel kapcsolatos alapismeretek iskolai oktatására, illetve társadalmi terjesztésére is. (MTI)