A nepáli hatóságok kizárták annak lehetőségét, hogy kutatásaik során további túlélőket találjanak az országot múlt szombaton megrázó, 7,9-es erősségű földrengés által összedöntött épületek romjai alatt. A halálos áldozatok száma jelenleg 6621 fő, a sebesülteké pedig 14021 fő.
Azzal hogy a kutatók már nem bíznak az újabb túlélők megtalálásában, gyakorlatilag arra is utalnak, hogy a magasabban fekvő tartományokban továbbra is eltűntként nyilvántartott több ezer ember valószínűleg már nem él. Az eltűntek között van nagyjából 1000 EU-állampolgár is.
Nepál már a földrengés utáni mentéshez is nemzetközi segítséget volt kénytelen kérni, a károk helyreállításához pedig szintén több millió dollárnyi segélyre lesz szüksége az államnak. (BBC)