Oroszország 18 milliárd dollárral száll be az ellen-IMF-be

külföld

Százmilliárd dolláros alapot állítanak össze olyan különböző lendülettel felfelé törő államok, mint Oroszország, Kína, Brazília, India és Dél-Afrika. A BRICS-államok összefogása nem új hír, már 2014 nyarán aláírták erről a megállapodást, szombaton csak az derült ki, hogy Vlagyimir Putyin egyrészt ratifikálta az ebben való orosz részvételt, másrészt kiderült, hogy az oroszok 18 milliárddal szállnak be a buliba.

Ezzel bőven el fognak maradni Kínától, ahonnan 41 milliárd dollár érkezhet az alapba. A feltörekvő gazdaságok emellett saját nemzetközi bankot is akarnak, sanghaji központtal, hogy ezzel kezdjék ki a nyugati országok bankjainak dominanciáját.

A most létrehozandó alap célja, hogy a BRICS-országoknak védelmet nyújtson a rövidtávon jelentkező likviditási problémákkal szemben, és hogy nagyon gazdasági együttműködést segítsen elő az országok között.

A tagállamok összesen mintegy a világ lakosságának 40 százalékát foglalják magukban, és a bolygó GDP-jének pedig mintegy ötödét. (AFP, BI)