A Guns N' Roses volt basszusgitárosa vagy a világ legbénább szuperhőse, vagy egyszerűen a halál angyala – írja Duff McKaganről a Metal Sucks.
A zenész 2010-ben azt nyilatkozta, hogy egyike volt a legutolsó embereknek, akik még életében látták a Nirvana frontemberét. Egy géppel utaztak haza Los Angelesből, és mindketten nagyon fáradtak és magányosak voltak. Amikor a csomagjaikra vártak, még az is megfordult McKagan fejében, hogy megkérdezi Cobaintől, nem ugrik-e át hozzá, ha már az új házaik amúgy is egy utcában vannak. Végül nem tett semmit, és pár nappal később hallotta, hogy Kurt Cobain fejbe lőtte magát.
Most pedig a How to Be a Man című új könyvében a basszusgitáros – aki maga is évekig keményen drogozott – azt írja, hogy hasonló történt vele tavaly is. A haverjaival egy februári szombaton New Yorkban járta West Village utcáit, amikor egy híres színészbe futottak, aki már vagy 23 éve tiszta volt, de a pletykák szerint megint heroinozott. Gondoltak rá, hogy elhívják-e egy kávéra, de végül nem csináltak semmit. Másnap megint látták, és láthatóan arra várt, hogy belőhesse magát. Mivel nem akarták semmire rákényszeríteni, inkább hagyták elmenni. Aztán reggel, 2014. február 2-án azt látta a ház előtt, hogy a híres színész holttestét, aki túladagolásban meghalt az éjjel, berakják egy mentőbe.
Mint írta, kegyeletei okokból nem akarta megnevezni a híres színészt, de a halál időpontját és a helyszínt megadta, úgyhogy csak négy lehetőség van arra, hogy ki lehetett a híres színész:
Ha bárki drogozna, és meglátná Duff McKagant, azonnal hagyja abba.