Tőkés László: Már én magam sem értem Orbán Viktor miniszterelnök nemzetpolitikáját

Tbg
Egyéb

"Már én magam sem értem Orbán Viktor miniszterelnök nemzetpolitikáját – jelentette ki csütörtök este nagyszámú hallgatóság előtt Tőkés László."

- írja a Magyar Nemzet.

A lap Borbély Zsolt Attila Negyed évszázad erdélyi magyar politikatörténete: 1989–2014 című könyvének bemutatóján vett részt, amelyen többek között a szerzővel és Tőkés Lászlóval is folyt beszélgetés.

Az erdélyi politikus, jelenleg EP-képviselő furcsállja, hogy Orbán Viktor végül a két romániai magyar párt közül az RMDSZ-t választotta, amely szerinte az erdélyi MSZP.

Szerinte „több mint különös, hogy a Fidesz is ezt a pártot támogatja”. Tőkés László bírálatot fogalmazott meg azzal kapcsolatban is, hogy Orbán Viktor miniszterelnök az RMDSZ jelöltjével, Kelemen Hunorral fotózkodott, és őt támogatta a múlt évi választási kampányban, szemben Szilágyi Zsolttal, a Magyar Polgári Párt jelöltjével.

Tőkés szerint Orbán nemzetpolitikája követethetetlen és átláthatatlan, szerinte a sok csatározás közepette nem jut elég ideje erre a magyar kormánynak.

A beszélgetésen kiemelt szerepet kapott az a kérdés, hogy a szomszédos országok titkosszolgálatai mennyire épültek be a határon túli magyar pártokba, és mennyire befolyásolják azoknak a politikáját, erre ugyanis a könyv is számos példával szolgált.

Az RMDSZ például a román titkosszolgálatok hatására volt érdekelt a magyar autonómiatörekvések lassításásban. Raffay Ernő történész szerint ez nem is csoda, Trianon előtt a magyar titkosszolgálat szaglászott a román politikusok körül.

Tőkés arról is beszélt, hogy a románok által beszervezettek között sok volt a református lelkész is, akik közül többen  Magyarországra költöztek. Egy neveket tartalmazó listát el is küldött Bölcskei Gusztáv volt magyarországi református püspöknek, "de nem történt semmi". (MNO)