Kiszabadult a börtönből a 650 milliós tolvaj

bűnügy

Kicsivel több, mint öt év után kiszabadult börtönéből D. János. Ő az a biztonsági őr, aki 650 millió forintot lopott egy pénzszállítóból. Zsákmányának azóta sincs nyoma, így az sem elképzelhetetlen, hogy a frissen szabadult tolvaj már begyűjtötte a pénzt.

D. már csak azért ült börtönben, mert nem tudta kifizetni tízmillió forintos mellékbüntetését. Ezt egy hete egy titokzatos jóakarója fizette ki helyette.

D. egyszerű, de jól átgondolt terv szerint lopta el a pénzt: társát elaltatta, a pénzszállító rakományát pedig téglákra cserélte úgy, hogy a pénzszállító konténert még vissza is plombálta. Így csak két nappal később derült ki, hogy eltűnt a pénz, addigra pedig D. már elhagyta az országot.

Bár a hatóságok szerint D. csak 150 milliót költött a zsákmányából a szökése idején, a maradék félmilliárdot nem találták, pedig még a pénzszállító cég angol biztosítótársaságának magánnyomozói és az alvilág is kereste. (Via Blikk)