Hihetetlenül szemét módon verték át a 13 éves énekest egy kambodzsai tévéműsorban

tévé

Autumn Allen egy 13 éves kambodzsai énekeslány, aki 6 éves korában költözött az országba az apjával.

Elhívták a My TV Tetszik vagy sem című varieté műsorának anyák napi különkiadásába, ahol a könnyeivel küszködve elárulta, hogy a legnagyobb álma az, hogy újra találkozhat az édesanyjával, akiről úgy tudja, hogy az arizonai Scottsdale-ben él.

Erre az anyja helyett egy transzvesztita humorista, Csuop Rolin sétált be. Az egyik műsorvezető meg is kérdezte Allent, hogy: „Mit gondoltál? Azt hitted, hogy az igazi?” A lány pedig kuncogva azt felelte, hogy nem tudja. A lány később azt mondta, hogy jót szórakozott, de azért csalódott, hogy nem találkozhatott az anyjával.

Az internetezők teljesen kiborultak, hogy a műsor készítői viccet csináltak a lány érzéseiből, és egy helyi politikus is agyatlannak nevezte a producereket. Az egyikük elismerte, hogy ez egy borzasztó hiba volt, és elnézést fognak kérni. (Daily Mail)