Murányi Marcell, aki a Blikktől igazolt a Népszabadsághoz, március 30-án az István és a Rottenbiller utca sarkán ütközött egy biciklissel. A baleset helyszínét elhagyta, úgyhogy a rendőrség cserbenhagyással gyanúsítja. Murányi később a hozzánk is eljuttatott levelében azt írta, hogy
nem vette észre,
hogy elütötte a biciklist, csak egy furcsa hangot hallott, de nem tulajdonított neki különösebb jelentőséget. Miután hazaért, akkor látta meg a kocsija oldalán a 25 centis karcolást, mire fogta magát, és visszament a baleset helyszínére. Szerinte mivel 20-25 perc alatt visszaért, "nem történt tudatos cserbenhagyás", illetve "nem gázolt".
A BRFK most a Ripost Online-nak a következőket nyilatkozta:
"A Budapesti Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Főosztálya eljárást indított segítségnyújtás elmulasztása bűntett megalapozott gyanúja miatt M. Gábor Marcell 48 éves budapesti lakossal szemben, akit gyanúsítottként hallgattak ki. Kihallgatása során a terhére rótt cselekményt elismerte. A kerékpáros a balesetet követően több nappal életét vesztette. A rendőrség igazságügyi orvos szakértő bevonásával vizsgálja, hogy a halála összefüggésbe hozható-e a közúti közlekedési balesettel."