Tíz menekült befogadását kezdeményezi a Változást Akarunk Gyöngyösön egyesület. A szervezet szerint
„a kormánypropaganda a szociális bizonytalanságra, egzisztenciális kiszolgáltatottságra alapozva próbálja a menekültek ellen hangolni a polgárokat.”
Az egyesület Gyöngyös polgármesterének is átadta a menekültüggyel kapcsolatos felhívását és azt kérik a polgármestertől, hogy jó példával járjon elöl a város, és fogadjon be 10 menekültet.
„Felelős, szolidárisan gondolkodó helyi civilekként szeretnénk, ha Gyöngyös jó példával járna elől és szembeszállva az országos hangulatkeltéssel 10 menekült befogadásának felajánlásával jelezné, hogy fontosnak tartja a szolidaritást kiszolgáltatott embertársainkkal.”
Hiesz György MSZP-s polgármester szerint a kezdeményezés a párbeszéd elkezdésére alkalmas, és egyeztetni fog a két alpolgármesterrel, hogy a képviselő-testület elé kerüljön-e az ügy.