Ahmed Mohamed New Yorkban árult hotdogot egy kajáskocsiról. Sokszor a város jelképének számító, a 2001-es terrortámadások során összeomlott World Trade Center alapjához közel, és más turistalátványosságok környékén árult, így rengeteg turista akadt az útjába.
A férfi pedig változtatta a hotdogárakat a vevő akcentusának megfelelően.
A helyeiknek rendes áron adott enni, 3 dollár 99 centért (kicsit több mint 1000 forintért) kínált két hotdogot és egy üdítőt, de előfordult, hogy akcentussal beszélő turistának ugyanezt a menüt 30 dollárért (kb. 8250 forintért) adta. Az Ahmed Mohamed szokásait kiismerő helyiek videóval buktatták le az árust, dokumentálták, hogy egy francia akcentussal beszélő turistától 15 dollárt kért a hotdogért. Ekkora kiderült, hogy más vevők is nyújtottak már be panaszt a férfivel szemben a hotdogok túlárazása miatt.
Ahmed Mohamed főnöke azt mondta az őt kérdező New York-i lapoknak, hogy tudomást szerzett a csalásról, azonnal kirúgta a hotdogárust. A főnök állítja, ő elmagyarázta az árusnak, mit mennyiért kell adni, és csak azért alkalmazta, mert megesett rajta a szíve.
A helyi jogszabályok szerint a férfi több száz dolláros bírságra számíthat. (FirstWeFeast, NYDailyNews)