Kovács Zoltán azt állítja, már 300 ezren elküldték a válaszaikat a nemzeti konzultációra

politika

Több mint háromszázezren már vissza is küldték válaszaikat a bevándorlásról rendezett nemzeti konzultáció során, miközben a polgárok egyharmada még meg sem kapta a kérdőívet – állította Budapesten egy sajtótájékoztatón Kovács Zoltán kormányszóvivő, jelezve, a visszaküldési határidő lejárta után kezdik meg a kiértékelést.

Mint mondta, az utóbbi napokban „kisebb hullámveréseket” kiváltó „tájékoztató kampány” célja, hogy minél többen vegyenek részt a nemzeti konzultációban, annak plakátja pedig állásfoglalás a magyar közvélemény, és üzenet az országba illegálisan belépni kívánóknak arról, hogyan vélekedik a kormány ezekről a kérdésekről.

„Ez az állásfoglalás és üzenet úgy fogalmazódott meg, hogy mindenki számára egyértelmű és közérthető legyen, egészen biztosak vagyunk benne, hogy a magyarok érteni fogják, és egészen biztosak vagyunk, hogy az üzenet eljut a sokszor embercsempészek vagy szervezett formában Magyarországra érkező illegális migránsokhoz is, illetve azokhoz az embercsempészekhez, akik az útjaikat szervezik”

– mondta Kovács Zoltán, mintha nem tudná, valójában kiknek szól ez a kampány.

A kormányszóvivő „a sajtó egy részében éppen a kampánnyal kapcsolatban megjelent gyűlöletkeltésről” nem kíván nyilatkozni, „a sokat kritizáló” ellenzéki pártok figyelmét arra hívta fel, „talán érdemes lenne saját magukban rendet tenni azt illetően, hogy a három felvetés, illetve állásfoglalás kapcsán melyikkel nem értenek egyet”.

A június végéig tartó, nyomtatott és elektronikus médiumokban is megjelenő kampány összköltsége nettó 300 millió forint – írja az MTI.

Kapcsolódó cikkek