Pécs, Miskolc, Debrecen és Székesfehérvár után végre Szolnokra is elért a Modern Városok Program turnéjával Orbán Viktor. Ebben a városban fontos ember az egykori jóbarát Simicska Lajos legközelebbi szövetségese, Nyerges Zsolt, aki a múlt héten jelentette be, hogy egy évre Amerikába költözik. De itt fújták le az M4-es autópálya építését, teljesen mondvacsinált okokkal, feltételezhetően csak azért, hogy Simicska ne gazdagodjon tovább.
Orbán Szalay Ferenc polgármesterrel találkozott Szolnokon. Orbán szerint különös felelőssége van a vezetése alatt álló politikai közösségnek Szolnok város felé, mert 2006-tól folyamatosan a Fidesz van hatalmon a városban. Aztán a miniszterelnök sorolta a megállapodás konkrét pontjait:
Újságírói kérdésre Orbán elmondta, hogy a komoly diplomáciai manőverekre készül, amiknek nem mindenki fog örülni, de a magyar vasúti járműgyártásnak így tud külföldi piacokat szerezni.
Az eddig megszokott rendhez képest, hogy több kérdést is fel lehet tenni a miniszterelnöknek, Szolnokon hármat kérdezhettek a helyi média képviselői, majd még egy kérdésre volt lehetőség, azt az EchoTV kapta. Bár voltak a helyszínen más újságírók, akik kérdeztek volna, nem kaptak lehetőséget.