Még kedden sétált be egy eperföldre a 44 éves tatabányai férfi, ahol szedett magának két vödörnyi gyümölcsöt, majd lelépett. A szeddmagad föld tulajdonosai észrevették a lopást, és a férfi után mentek, kérdőre vonták , de ő azt állította, hogy fizetett érte: kilónként 450 forintot. Erre az ott dolgozók emlékeztették, hogy ez az összeg a közelében sem jár annak, amennyibe valójában kerül, ezért kihívták a rendőröket.
A tolvaj a járőröknek azt mondta, hogy az eper azért tűnt el időközben, mert megette az egészet. Kétszer húsz liternyit. A férfit őrizetbe vették. (Kemma)