A brit kormányhoz fordult panaszával a Nemzeti Társaság a Gyermekekkel Szembeni Erőszak Megelőzéséért (NSPCC) nevű civil jogvédő szervezet, mert a Facebook feljelentésük ellenére sem hajlandó eltávolítani oldalairól egy videót.
A felvételen, amit valószínűleg egy indonéz felhasználó osztott meg - legalábbis az eredeti, időközben törölt poszt alatti kommentek javarészt indonézül voltak -, egy nő mártogat egy csecsemőt egy vödör vízbe.
Az egyik jelenetben a kisbabát a lábánál fogva, fejjel mártja a vödörbe.
Az NSPCC szerint egyértelműen gyerekkínzást láthatunk. A BBC elemzése szerint bár a csecsemőt mártogató nő feje ugyan nem látjuk, de hanghordozása alapján egyáltalán nem úgy tűnik, mintha fegyelmezni próbálná a gyereket. Sokkal inkább tűnik játéknak az egész, még akkor is, ha az elején a gyerek valóban sír, de amint a nő máshogy kezdi tartani, abbahagyja.
A Facebookon több megosztásban is terjedő felvétel kommentelői közül többen is jelezték az NSPCC-nek, hogy szerintük a felvételen babajóga látható, vagyis szó sincs kínzásról. Claire Lilley, az NSPCC online gyermekbiztonságért felelős vezetője szerint viszont
"ami valakinek babajóga, az másnak, más nézőpontból gyermekkínzásnak tűnhet", a baba végtagjai pedig akár súlyosan meg is sérülhettek volna.
Mivel a Facebook elutasította az NSPCC kérését - véleményük szerint az nem sértette a felhasználási feltételeiket -, a jogvédők a brit kormányhoz fordultak a film betiltását követelve. (Via BBC, BuzzFeed)