Iszonyat Somogyban

bűnügy

"Nincsenek szavak" és "szívszorító" világunkban már kevés olyan bűntény van, amely valóban gyomron vágja a bulvárhírek közt szellemileg is érzelmileg is eltompult olvasót. Ami azonban most Görgeteg és Csokonyavisonta között történt, azt nem lehet egy kézlegyintéssel elintézni, majd továbbkattintani a következő véres hírre.

Somogy megyében járunk, Európa egyik legszebb vidékén. Június van, amikor már hosszúak a napok, a természet pedig a nyári tompulást megelőző hetekben kicsattanóan erős és tettre kész.

Ebbe az idillbe gyalogolt bele vasárnap reggel a 29 éves O. János és a 49 éves H. János.

A férfiak a két bájos települést összekötő úton ragadtatták magukat a szörnyű tettre. Egy éppen virágzó hársfát becstelenítettek meg: ágakat és virágokat törtek le róla. Igen, virágokat is. Vajon ők mit szóltak volna, ha a hársfák tépik le az ő genitáliáikat, vagy megbecstelenítik, asszonyukat, lányukat, anyjukat?

A két János irtózatos bűnét a Jóisten sem nézhette tétlenül, ezért intézkedett arról, hogy még időben a helyszínre érjenek az Ő küldöttei, a barcsi rendőrkapitányság alkalmazottai. A minden tisztességes magyar embert képviselő egyenruhás angyalok pedig nemcsak tetten érték a két bűnözőt, hanem meghallgtásuk után szabálysértési őrizetbe is vették őket.

O. és H. János ellen a vád tulajdon elleni szabálysértés elkövetése. Magyarországon sajnos már nem szabható ki halálbüntetés.

(Sonline)