A BBC szerint az amerikai Igazságügyi Minisztérium iratai alapján a FIFA és a Koreai Futballszövetség által a 2010-es haiti földrengés után küldött adományokból 750 ezer dollárnyi olyan bankszámlákra került, amit a FIFA korábbi tisztviselője, Jack Warner irányított. A most politikus Trinidad és Tobagóban politikusként dolgozó Warnert kiadathatják a fegyverkereskedelemmel és egyéb súlyos maffiaügyekkel terhelt botrányban. Ebben az esetben azt mondja, kipakolna Blatterről.
Németország fegyvereket küldött Szaúd-Arábiának a 2006-os vébé támogatásáért cserébe.
24 évnyi korrupcióról tett beismerő vallomást Chuck Blazer. Vébéhelyszínek, közvetítési jogok sorsa múlt azon, hogy ki fizetett többet zsebbe.
Jack Warner állítólag dokumentumokkal tudja igazolni, hogy a FIFA még hazája, Trinidad és Tobago parlamenti választásába is beavatkozott.