Rudolf Péter egy egészen elképesztő indokkal állt elő, hogy miért lett bukás a Kossuthkifli tévésorozat, amit szerény
750 millió forintból
forgattak. A rendező-producer szerint
„sok mindent elrontottam a Kossuthkiflinél, de amit elrontottam, azt még soha, sehol nem írták meg. Ami az első résznél történt, azt így utólag már elmondhatom, elég kínos ügy. Én nem ilyenre kevertem a hangot! A reklámok hangosabbak, mint a filmek. Két éve a reklámok miatt kitaláltak egy szerkentyűt, a kompresszort, azon megy keresztül az összes anyag, ami képernyőre kerül. Az első részt átengedte az MTVA ezen a kompresszoron, pedig mi már eleve így kevertük. Sok nézőt vesztettem akkor.”
Az első részt még 435 ezren nézték a Dunán, a másodikat 267 ezren, a negyedik epizódra már csak 156 ezer néző volt kíváncsi. (MNO)