Lázárék tárgyalni fognak a norvég pénzekről a norvég kormánnyal

POLITIKA

Június 23-án Brüsszelben találkoznak majd a magyar és a norvég kormányok képviselői. A találkozón a norvég alapok kifizetéseivel kapcsolatos magyar-norvég viták rendezése lesz a téma- tudta meg a vs.hu. A Lázár János vezette Miniszterelnökséget a találkozón Perényi Zsigmond nemzetközi helyettes államtitkár képviseli.

A tárgyalást májusban kezdték szervezni, Norvégia EU-ügyi minisztere írt levelet Lázár Jánosnak, abban javasolta, hogy le kéne ülni dumálni.

A Miniszterelnökség azt mondta, hogy a tárgyalás elsődleges célja „áttekinteni a rendelkezésre álló forrásokat, illetve azok lehetséges felhasználási területeit, továbbá a megállapodáshoz szükséges teendőket", és az itt megbeszélteket mindkét fél kedvezőnek ítéli, a kormányok magasabb beosztású vezetők szintjén is egyeztetnek majd.

A magyar kormány 2014 áprilisában ment neki a Norvég Alapnak, Lázár János levelet írt a norvég kormánynak arról, hogy szerinte Norvégia beavatkozik Magyarország belügyeibe azzal, hogy egy LMP-hez kötődő alapítványon keresztül fizetik ki a civil társadalom fejlesztésére szánt pénzeket. Az Ökotárs cáfolta, hogy bármi köze lenne az LMP-hez. Ezt további levélváltások, Kehi-vizsgálat és rendőrségi razziák követték, majd Norvégia leállította a kifizetéseket.