Bíróság elé kerül a Facebook Belgiumban

TECH

Az országban működik egy bizottság, ami az állampolgárok magánszférájának védelmére hivatva hoztak létre. Ez a testület fordul bírósághoz, mivel szerintük a Facebook illegális módon követi nyomon felhasználóit.

Az év során korábban már megjelentettek egy jelentést, figyelmeztetve a legnépszerűbb közösségi oldalt, hogy megsértik a privacy törvényeket. Bár a bizottságnak pénzbüntetés kiszabására nincs jogköre, de jogi eljárást kezdeményezhet. Ez történt most meg.

(JOSH EDELSON / AFP)

Az első tárgyalási nap csütörtökön lesz és a bizottság abban bízik, hogy a bíró ki fogja mondani, a Facebook köteles betartani a belga ajánlásokat. A belga jogvédők számára a fő aggodalmat az jelenti, ahogy a közösségi oldal titokban rögzíti és nyilvántartja, hogy felhasználóik és akár nem felhasználók mikor mit csinálnak, hova mennek, milyen oldalakat látogattak meg a neten.

A Facebook közleménye szerint teátrális eljárásról van szó, ami váratlanul érte őket, mivel már megállapodtak a bizottsággal, hogy le fognak ülni június 19-én tárgyalni. Ehhez képest már korábban bírósághoz fordultak.

A vállalat úgy látja, hogy a vádaknak nincs alapja, ugyanakkor szívesen folytatnak párbeszédet minderről. A Facebook ilyenkor mindig az ír adatvédelmi elvekre mutat, hiszen a cég európai részlege Írországában bejegyezve, és régóta szeretnék elérni, hogy ne egyes európai országok szabályozhassák a működését a Facebooknak, hanem jogharmonizáció révén az ír szabályozás legyen érvényes Európa-szerte. (Independent)