Plágium ide, csúfos visszavonulás oda, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság csak talált funkciót Schmitt Pálnak

sport

Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnökének indítványára a NOB végrehajtó bizottsága egyhangú határozattal a NOB Közügyi és társadalmi fejlődési bizottáságnak tagjává választotta

Schmitt Pált, a közismert plagizátort, a Magyar Köztársaság egykori, bukott államfőjét.

Persze a NOB-ot eleve nem igazán érdekelte, hogy Schmitt csalással szerzett doktori címet, vagy hogy ezt még csak beismerni sem volt hajlandó – köztársasági elnöki lemondása után is a NOB tagja maradhatott.

A Magyar Olimpiai Bizottság – aminek pedig Schmitt tiszteletbeli elnöke maradhatott – kifejezetten ünnepli Schmitt kinevezését. Szabó Bence, a MOB elnöke szerint ez ugyanis erősíti a magyar sportdiplomácia érdekérvényesítő képességét, ezáltal

Magyarország olimpiai pályázatát is.

(Via MTI)