A közgyűlés huszonöt igen szavazat mellett egy tartózkodással (Gy. Németh Erzsébet, DK), és egy ellenszavazatta
A testület ezzel felkérte a főpolgármestert, hogy az olimpia budapesti megrendezésének megpályázására vonatkozó közös szándéknyilatkozatot - az Országgyűlés támogató döntését követően - a MOB elnökével együtt írja alá, és küldje meg a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnökének.
Közös sikere ez Schmitt Pálnak, a Fidesznek és mindenkinek, aki kedveli az irdatlan mennyiségű közpénzeket. A megvalósítási tanulmány szerint ugyanis az olimpia becsült költsége nettó 774 milliárd forint lenne, és még alig láttunk olyat, hogy a rendezési költség ne szállt volna teljesen el. Ebbe ugrott most bele Budapest.
Pár hete egy Pozsgay Imrével közösen tartott rendezvényen hallhattuk Schmitt Pált az olimpia mellett érvelni. Mint kiderült, a magyarok történelmi sportérdemei mellett az új típusú olimpiák fenntarthatósága lehet az, ami számunkra kedvezhet. Valószínűleg ha nem lett volna rendszerváltás Magyarországon, akkor is ez a két ember érvelne épp egy budapesti olimpia megrendezése mellett.