Az Iszlám Állam állítólag keresztre feszített két fiatalt, mert nem tartották a böjtöt

külföld

Az esetről a dzsihadista terrorszervezet tevékenységéről mindig jelentő, brit székhelyű Syrian Observatory for Human Rights számolt be. Jelentésük szerint a két, 18 évnél fiatalabb férfit Majadin városában feszítették keresztre, testüket utána kinn hagyták a köztéren, nyakukba pedig táblát akasztottak, amire bűnüket írták fel.

A szervezet alapítója, Rami Abdel Rahman arról beszélt az AFP-nek, hogy a fiatalokat valószínűleg evésen kapták rajta, miközben éppen zajlik a napközbeni böjtöléssel egybekötött Ramadán. Az ételtől való tartózkodást a szokásjog elvben nem követeli meg a gyerekektől, betegektől, terhes nőktől, az idősektől és az utazó emberektől, de az IS ennél radikálisabb álláspontot képvisel. Nem ez az első eset, hogy az IS gyerekeket feszít keresztre, egy februári ENSZ-jelentés szerint többször észlelték fiatal fiúk tömeges kivégzését, a módszerek között pedig a lefejezés mellett a keresztre feszítés is szerepelt.

Hétfőn még további három, Iszlám Államhoz köthető keresztre feszítésről érkezett hír Szíriából, azt egyelőre nem tudni, hogy a al-Kasra tartományban kivégzett három férfinek mi volt a bűne a terrorszervezet szerint. Az IS leggyakrabban előbb kivégzi áldozatait és csak utána helyezik ki őket a keresztekre, hogy ezzel tartsák rettegésben a megszállt a területeket. (Independent)